Dolgozók koronavírus „szűrése” külföldi út után

Több cég szeretne koronavírus-vizsgálatot végeztetni a külföldről hazatérő dolgozóknál. Ennek célja kettős, egyrészt szeretnék védeni az itthoni munkavállalókat, másrészt minél hamarabb visszaengedni a munkába a külföldről hazatérő dolgozót.  Először is fontos tisztázni, hogy ez nem „szűrés”, hanem diagnosztikai vizsgálat.  Lényeg A kötelező két hetes karantén ideje alatt a sárga vagy Bővebben……

Szerző: Dr. Nagy Marcell | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Visszatérés a munkahelyekre – valóban milliós bírsággal kezdhetjük?

A nebulinea.hu oldalon megjelent közös interjúnkat itt is olvashatjátok: Márciusban szinte percek alatt megváltozott az életünk, olyan helyzettel találtuk szembe magunkat, amit előtte el sem tudtunk volna képzelni. Egyik napról a másikra vált bizonytalanná körülöttünk minden, aggódtunk a családunkért, a munkahelyünkért, a megélhetésünkért, egyáltalán az életünkért. A bezártság próbára tett Bővebben……

Szerző: Dr. Nagy Marcell | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Járvány alatt munkaalkalmassági vizsgálatok

Ezt most nem fogom bő lére ereszteni: A koronavírus a legfrissebb információk alapján valószínűleg már tünetmentes állapotban is fertőz, terjed. Ennek a megakadályozásában kulcsfontosságú, hogy MINÉL KEVESEBB ORVOS-BETEG TALÁLKOZÁS történjen. Ez a betegellátásban azt jelenti, hogy banális betegségekkel, halasztható dolgokkal ne keressük fel az orvost, ne most legyenek esztétikai műtéteink, Bővebben……

Szerző: Dr. Nagy Marcell | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Fokozott expozíciós újdonságok

Levelet kaptam ma Nesztinger Péter úrtól, az ITM Munkavédelmi Főosztályának főosztályvezetőjétől. A levél apropója a decemberben írt bejegyzésem, amely a fokozott expozíciós esetek kivizsgálásának újdonságait, pontosabban a jogszabályi környezet hiányosságait tárgyalta. Megnyugtató, hogy a főosztálynak – miközben a teljes szervezet költözött a Pénzügyminisztérium fennhatósága alól az Innovációs és Technológiai Minisztériumba Bővebben……

Szerző: Dr. Nagy Marcell | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Nem kellően átgondolt jogalkotás

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításra került a 2019. évi CX. törvénnyel, valamint a foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról szóló 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelet módosításra került az egyes foglalkoztatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 10/2019. (IX. 4.) PM rendelettel. Az új eljárásrend aggályos, Bővebben……

Szerző: Dr. Nagy Marcell | Közzétéve: telt el a közzététel óta