Gyakorlatilag a járvány kezdete óta tisztázatlan helyzetet jelent az, hogy a karanténba került egészségügyi és szociális dolgozók, valamint oktatásban dolgozók milyen táppénzre vagy jövedelemre jogosultak a karantén ideje alatt. A helyzet átláthatóságát az a kormányzati kommunikáció sem segítette, amely a 100%-os táppénz kijelentésén túl nem adott választ a felmerült problémákra, megkeresésekre.
Először is tisztáznunk kell, hogy jogilag itt két kérdésről van szó. A COVID-fertőzött dolgozók esetében felmerülhet a foglalkozási megbetegedés gyanúja, és annak megítélése esetén utólag jogosulttá is válnak a 100%-os mértékű táppénzre. Ez nem újdonság, sok éve szerepel a jogszabályokban ennek ügyintézési folyamata. Azok azonban, akik kontaktként kerültek karanténba, és nem betegedtek meg, a karantén ideje alatt nem kaphatnak ilyen ellátást. Az ő érdekükben a MOK elnöksége már ez év április 7-én írt levelet a felelős miniszternek, hiszen ezen dolgozók nem a saját akaratukból maradnak otthon, a munkájuk miatt kerülnek karanténba, ugyanakkor viszont súlyos anyagi terhet jelenthet családjuk számára a pótlékok kiesése és a táppénz alacsony mértéke. Sajnos ezen dolgozók helyzete azóta sem rendeződött, nem született olyan veszélyhelyzeti jogszabály, amely a problémát orvosolta volna.
A második hullámban ismét hangsúlyossá vált ez a kérdés, amit az is tetézett, hogy a kommunikáció ismét félrecsúszott, és a sajtóban az terjedt el, hogy a foglalkozási megbetegedéssel kapcsolatos feladatokat a háziorvosoknak kell elvégezni. Ennek hatására önkormányzatok, iskolaigazgatók kezdték utasítani őket a bejelentések megtételére, sok helyen pedig óriási keveredést okozott a foglalkozási megbetegedés/munkabaleset/üzemi baleset/baleseti táppénz fogalmak értelmezése is.
Való igaz, hogy a jogszabályok szerint annak az orvosnak a feladata a foglalkozási megbetegedés gyanújának bejelentése, akiben először felmerül annak munkahelyi eredete. A COVID kapcsán ez sokszor a háziorvos, hiszen ő értesül először a betegségről, és később a táppénz minősítése, “kódolása” is a háziorvosok feladatai közé tartozik. Azonban a foglalkozási megbetegedés megítélése már nem kódolási, nem egy “fekete-fehér” kérdés, számos kritérium együttes fennállását kell igazolni a kivizsgálás során. Ez egy komplex hatósági feladat, amelyben vizsgálni kell a betegség kialakulásának körülményeit, a munkakörnyezetet, a munkahelyi kontaktokat. Márpedig a munkavégzés helyi körülmények ismerője elsősorban nem a háziorvos, hanem a foglalkozás-egészségügyi orvos, akinek jogszabály külön elő is írja, hogy részt kell vennie a foglalkozási megbetegedések kivizsgálásában.
A járvány idején a szakrendelési kapacitások beszűkültek, emiatt nagyobb feladat hárul az alapellátásra is. Nem célszerű ebben a helyzetben az első vonalban dolgozókra hárítani a bejelentés adminisztratív terhét, hanem érdemesebb – előre gondolkodva – a foglalkozás-egészségügyi szolgálatokat bevonni ezen feladatokba. Minden iskolának, szociális és egészségügyi intézménynek kell, hogy legyen foglalkozás-egészségügyi szolgáltatója. A kötelező tesztelés elrendelésével várható, hogy nagymértékben emelkedni fog az igazolt COVID-fertőzött dolgozók száma ezen intézményekben, ez nem egy váratlan esemény, hanem előre látható folyamat. Ha a foglalkozás-egészségügyi szolgálat ezekről a megbetegedésekről azonnal értesül, akkor meg tudja tenni a bejelentést az illetékes hatóság felé.
Ebben viszont nekünk, foglalkozás-egészségügyi orvosoknak alapvető feladatunk van. Nyilvánvalóan az intézményi kockázatértékelési dokumentáció felülvizsgálatát a COVID miatt már elvégeztük, és remélhetőleg az intézményvezetéssel együtt kialakítottuk a helyi viszonyoknak megfelelő járványvédelmi protokollt. Ha ez tavasszal történt, szükséges lehet most felülvizsgálni, és akár kiegészíteni a foglalkozási megbetegedések bejelentésére vonatkozó helyi eljárásrenddel.
A bejelentéssel egyidejűleg érdemes a hatóságnak megküldeni egy kivizsgálási jegyzőkönyvet, amelyben leírjuk a tevékenységet, az esetlegesen ismert munkahelyi COVID-pozitív kontaktokat, a fertőződés feltételezett módját és körülményeit. Ezzel rengeteget gyorsíthatunk az eljáráson, hiszen ha mi jól végezzük a dolgunkat, a hatóságnak rendelkezésére fog állni minden szükséges információ a bejelentés minősítéséhez.
Foglalkozási megbetegedés esetén nem kizárólag az akut szakban megítélt táppénz mértéke fog változni, hanem a beteg baleseti járadékra is jogosulttá válhat, amennyiben a jogszabályban rögzített mértékű tartós egészségkárosodás alakul ki a fertőzés következményeként. Jelenleg nem tudjuk, milyen hosszútávú szövődményekre számíthatunk a koronavírus kapcsán, de az eddigi utánkövetéses vizsgálatok már jelzik, hogy nem zárható ki ezek előfordulása.
A bejelentést bármely orvos megteheti, a kórházi orvosnak, a háziorvosnak, a foglalkozás-egészségügyi orvosnak ugyanúgy kötelessége jelenteni a gyanút a jogszabály alapján. Mégis a mindennapi racionalitás és a szakmai szempontú megközelítés inkább azt erősíti, hogy ezt a feladatot a foglalkozás-egészségügyi ellátó tegye meg. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő kommunikáció az orvos-beteg, az orvos-orvos és az orvos-munkáltató kapcsolatban, mert ne felejtsük el, hogy a teljes folyamat központjában mindig a beteg áll. Ha halogatjuk, elmulasztjuk a bejelentést, annak a beteg látja a kárát.
Amennyiben a bejelentés megtörtént, a hatóság a leterheltségének megfelelően előbb vagy utóbb elbírálja a bejelentést, és ha elfogadásra kerül, akkor arról értesíti a bejelentőt és a munkavállalót is. Amennyiben a határozatot a beteg eljuttatja háziorvosához, ő a táppénzes időszak átkódolásával megteremti a 100%-os mértékű táppénz kifizetésének lehetőségét.
A bejelentés folyamata, az ehhez szükséges dokumentumok és tudnivalók megtalálhatóak a MOK honlapján.
(A cikk nyomtatásban az Orvosok Lapja 2020/6. számában jelent meg)
