A foglalkozás-egészségügyi ellátás szervezése az elmúlt 30 évben jelentősen átalakult. A nyolcvanas évek rendszerében az üzemorvos gyakorlatilag a körzeti orvos funkcióját is ellátta, az ellátási területe a gyár dolgozói voltak, akiknek intézte az általános orvosi ellátását, szűrését, gyógyszerelését, betegirányítási feladatokat. A szocialista mammutvállaltok felbomlása magával hozta az üzemorvosi rendszer átalakulását is, először „magánorvosokká” váltak, majd egyes területeken kisebb cégekbe tömörültek, majd végül a tőkeerős magánegészségügyi cégek is felismerték a pénzügyi lehetőséget, és a szolgááltatásuk egyik ágaként virtuális foglalkozás-egészésgügyi hálózatokat hoztak létre.
A „piacosodás” szükségszerűen maga után vonta az árversenyt, amely néhány év alatt a szolgáltatás minőségének romlásához vezetett.
Az elmúlt években a FEÜ ellátók jellemzően négy üzleti modellben látták el feladataikat.
1. Létrejöttek olyan középvállalkozások, amelyek országosan nyújtanak magánegészségügyi szolgáltatásokat. Ezeknél a cégeknél a FEÜ feladatokat megbízásos jogviszonyban számos (akár foglalkozás-orvostan szakvizsgával nem rendelkező) orvos, szakorvosjelölt látja el. Ezen cégek jellemzően nagy pályázatokon indulnak (kormányzati szervek, országos jelenlétű bankok, kereskedelmi láncok), ahol akár munkavállalónként 5-6000 Ft/ÉV(!!!) áron elvállalják a FEÜ szolgáltatás teljes vertikumát. Ezt úgy tehetik meg, hogy jellemzően néhány száz fő részére “menedzserszűrő” csomagokat is kiajánlanak, és azon a bevételi oldalon teszik nyereségessé az üzletet. Munkahigiénés tevékenységet ritkán végeznek, az is kimerül az évi egyszeri „bejárásban”, a kockázatértékelési dokumentációt sokan csak ellenjegyzik, annak készítésében nem működnek közre.
Nem vitatva a részletes szűrővizsgálatok hasznát, azért azt látni kell, hogy sok esetben ezek a menedzserszűrő csomagok pusztán adóoptimalizálási célból kerülnek a foglalkozás-egészségügyi „csomagba”, nem kockázatelemzésen alapuló vizsgálatok. A csomagok tartalma sosem specifikus, hanem jellemzően már a pályázati kiírásban rögzítik, hogy mi az igény, hány főre milyen szakorvosi vizsgálatot kérnek. A kínálat attól függ, hogy hol milyen szakvizsgálatot tudnak költséghatékonyan végeztetni az ellátók, ilyen például a szakmaiatlan, szűrésre nem alkalmas, azonban jól eladható tumormarker laborvizsgálatok, vagy éppen a huszonéves hölgyek emlő ultrahangvizsgálatának beillesztése a csomagba.
Ezen cégek természetesen nem rendelkeznek valós országos jelenléttel, mindenhol helyi alvállalkozókkal, foglalkozás-egészségügyi orvosokkal végeztetik (megbízással) a tevékenységet, ezáltal minőségileg teljesen heterogén, és a végpontokon verseny sincs a jobb szolgáltatásért. Hiszen teljesen mindegy, melyik “multi” nyeri el az országos pályázatot, végül úgyis az a néhány FEÜ orvos végzi a kistérségben a dolgozók ellátását, akinek ott van rendelője.
A rendszer kóros működését jelzi, hogy a FEÜ ellátást igénybevevő szervek/cégek viszonylag gyakran, 2-3 évente váltanak szolgáltatót, jellemzően az olcsóbb ajánlatot elfogadva. A FEÜ szolgáltatás ezen cégeknek nem a minőségről, hanem a mennyiségről és az árról szól, ez a rendszer hanyatló színvonalú FEÜ ellátás irányába viszi a szakmát.
2. Vannak kifejezetten FEÜ ellátó kisvállalkozások, amelyek főállású szakorvosokból állnak, és a saját kisebb régiójukban látnak el FEÜ feladatokat. Ezen cégek szakmailag általánosságban magasabb színvonalon látják el feladataikat, képzettek, követik a szakmai tudományos és eljárásrendi változásokat. Amint ezek a cégek stratégiát váltanak, és olyan szolgáltatási pályázatokon indulnak, amelyek országos szintű szolgáltatást igényelnek, az első csoporthoz hasonló módon járnak, a szakmai színvonal csökkenni fog, és a bevételek maximalizálása válik elsődleges céllá. A minőségi ellátás kulcsa az orvosok kiválasztásában és a szolgáltatás sztenderdizálásában rejlik, ha túlterjeszkednek, lemondanak erről a privilégiumról, és olyan kompromisszumot kötnek, amely az egységes, magas színvonalú ellátás minőségét már rövidtávon is rontja. A kísértés nagy, de lehet jól csinálni.
3. A harmadik csoportot azon háziorvosok adják, akik keresetkiegészítésként látják el a körzetükben, környező településen lévő cégeket. Ez az ellátási forma színvonalában nagyon heterogén attól függően, hogy a körzeti feladatok mennyire terhelik az adott orvost, főállásban egyikük sem végez FEÜ tevékenységet. Itt nem jellemző az, hogy az orvos a FEÜ szolgáltatás teljes vertikumában szerepet vállaljon, hiszen ismert tény, hogy a háziorvosi tevékenység egyre nagyobb terhet ró az alapellátó orvosokra, időigényes feladat. Teljesen általános az a jelenség, hogy az ellátás pusztán az orvosi alkalmasságvizsgálatra korlátozódik, sok a „pecsételő orvos”, a háziorvosi (finanszírozott) ellátás nem különül el élesen a foglalkozás-egészségügyi (nem finanszírozott) ellátástól.
A fentiek miatt itt sok munkáltató csak papíron rendelkezik foglalkozás-egészségügyi ellátással, valójában inkább „saját háziorvosa” van a cégnek, ami bizonyos szempontból előny, hiszen „nincs vele probléma”, orvosszakmai szempontból pedig abszolút hátrány, hiszen a munkahigiénés feladatok kiesése miatt a munkakörnyezetben lévő egészségkárosító tényezők nem kerülnek alaposan feltárásra, megoldásukban a munkabiztonsági szakemberek szinte mindenhol magukra maradnak.
4. Azon cégek, amelyek jellemzően ipari tevékenység keretében saját orvosi rendelővel és szolgáltatóval rendelkeznek (autógyárak, vegyipar, gépgyártás, stb.) magas színvonalú FEÜ ellátást tudnak nyújtani. Ennek elsődleges oka, hogy jellemzően ezek a cégek multinacionális nagyvállalatok, így nem csupán a magyar normáknak, hanem az anyaország munkaegészségügyi követelményeinek is meg kell felelniük. Magas szintű minőségbiztosítás és szakmai felügyelet jellemzi ezeket, ennek megfelelően a szolgáltatás is jellemzően kimagasló. Ez a leghatékonyabb ellátási forma, ugyanakkor nyilvánvalóan ez inkább az iparban, és ott is csak a nagyvállalti szektorban lehet rentábilis és hosszútávon alkalmazható.
A fentiek egyik következménye, hogy miközben minden munkavállalónak joga lenne ugyanolyan magas színvonalú FEÜ ellátáshoz, a felsorolt okok miatt ez az igény nem teljesül.
Az elmúlt években a munkaegészségügyi hatóság több alkalommal is átszervezésre került, feladatrendszere átépült, a korábbi ÁNTSZ létszáma tizedére csökkent. Belátható, hogy elégséges számú szakmai felügyelő nélkül a munkaegészségügyi hatósági feladatokat nem lehet olyan színvonalon ellátni, mint korábban, hiszen az egyes felügyelők által ellátandó és ellenőrzendő cégek, egységek száma sokszorosára növekedett. Ugyanez a hatósági felügyeleti probléma érinti a munkavédelmi szakterületet is, a beszűkült ellenőrzési kapacitások miatt jellemzően tűzoltás történik, a már kialakult problémák okainak feltárása, nem pedig nyugodt, megelőző és szakmai felügyeleti tevékenység.
A FEÜ cégek, ellátók tevékenységének szakmai ellenőrzése gyakorlatilag teljesen megszűnt, sem minőségi, sem hatékonysági mutatók nem kerülnek alkalmazásra. A szakmai színvonal nem mérhető, nem becsülhető, csupán az itt-ott előforduló munkabalesetek kapcsán kerül sor a helyi viszonyok feltérképezésére. Az EESZT egyedülálló lehetőséget jelenthetne a szakmai ellenőrzésre, annak segítségével valós, real-time adatok alapján lehetne az ellátás minőségét javítani, problémáit feltárni, de egyelőre még ott tartunk, hogy az ellátási katalógusbejegyzésen túl semmi más adat feltöltésére nem kötelezettek a szolgáltatók.
Egy olyan folyamat közepén vagyunk, ahol még lehet változtatni, meg lehet fordítani a trendeket, a megfelelő jogi és finanszírozási eszközökkel át lehet oly módon alakítani a rendszert, amely egészségnyereséggel jár és biztosítja a magas szintű ellátást, a szakma fejlődését. A munkahelyi prevenció színvonalának emelésével a korábbi cikkben említett gazdasági kár mérsékelhető, és az ebbe fektetett pénz már középtávon is megtérül.
…folytatása következik…
Kép forrása: vitalrecord
