Kompetenciavétség

Home / szakértő / Kompetenciavétség

Szerencsére nem gyakran, de sajnos találkoztam már szakértői véleményben olyan kijelentésekkel, amelyek bizony kimerítették a kompetenciavétség fogalmát. Mi ez a jelenség, és hogyan tudjuk megelőzni, hogy ebbe a hibába essünk?

 
Mik a kompetenciáink?

Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz. A kiindulási pont, hogy egy szakértő azon a területen szakértő, amelyen az Igazságügyi Minisztérium által vezetett névjegyzékben szerepel.  Ezen belül a kompetenciáinkat, azt hogy milyen kérdéskörben nyilatkozhatunk meg, elsősorban a szakmai végzettségünk, képesítéseink és a szakmai tapasztalataink határozzák meg. Ezek egy része objektíven megítélhető (végzettség), ez a 9/2006. (II. 27.) IM rendelet alapján ellenőrizhető, a másik viszont abszolút szubjektív, azt csak én tudom, hogy a szakterületemnek melyik az a része, amelyhez kevésbé értek.

 

Jogszabályok

Én foglalkozás-orvostan szakorvos vagyok, az én esetemben van több törvény és jogszabály, amely pontosan megfogalmazza, hogy mi minősül munkaegészségügyi szakkérdésnek. Egyértelmű, hogy ezekben a témakörökben semmilyen más végzettségű orvos, például sem belgyógyász, sem traumatológus, sem igazságügyi orvostan szakorvos nem nyilatkozhat. Ugyanezen jogszabályok bizonyos kérdésekben összemossák a munkabiztonsági (MB) és munkaegészségügyi (ME) szakterületet, így laikus számára nehezen kibogozható, hogy – például egy szakkérdés esetén – melyik szakértőre van szüksége, a mérnökre, vagy az orvosra. Léteznek olyan tevékenységek is, amelyek akár MB akár ME szakember végezhet, például kockázatértékelési dokumentáció elkészítése, vagy védőeszköz meghatározása. Így sok esetben a jogszabály sem biztos, hogy választ ad egy kompetenciakérdésre.

 

Kompetencia-rendelet

A 9/2006. (II. 27.) IM rendelet segít abban, hogy melyik szakterületen milyen végzettséggel lehet valakit szakértőnek tekinteni, de sajnos arra a legfontosabb kérdésre még mindig nem ad választ, hogy mikor melyik szakértőt kell megszólítani a szakkérdésben, melyik területhez tartozik az adott szakkérdés. Ugyan most felterjesztésre került az “új kompetencia rendelet”, de az előreláthatóan csak tovább bontja, aktualizálja a régi listát. Sokkal használhatóbb lesz, de az alap problémát nem oldja meg.

A rendelet kidolgozásában saját szakterületem vonatkozásában magam is részt vettem, és bizony ott is számos levélváltás történt a munkabiztonsági szakértőkkel, mire kikristályosodott, hogy milyen megfogalmazásban, hogyan különítsük el a szakterületeinket egymástól annak érdekében, hogy segítsük a kirendelőt a megfelelő szakértő kiválasztásában. 

 
Mi a megoldás?

A legfontosabb, hogy a saját korlátainkat ismerjük, és ha tudjuk, hogy a kérdés nem a miénk, a szakértői törvény 45.§ (4) b) szakasza alapján jelezzük azt a kirendelőnek. Én például tudom, hogy az a kérdés, hogy Iksz Ipszilonnak hány százalékos ÖEK-et jelent a porckorongsérve, az igazságügyi orvosszakértői vagy egészségbiztosítás szakértői kérdés. Bármelyik nyilatkozhat, de én biztosan nem, tehát felkérhetem, majd idézhetem őket. Az már régen rossz, ha a felek ügyvédeiben, vagy a bíróban merül fel a kompetenciavétség, és az is baj, ha egy következő szakértő talál a szakvéleményemben túlterjeszkedést a saját szakmámon. Figyeljünk oda, ez a peres felek érdeke, és a mi érdekünk is.

 
Igazságügyi orvosszakértő, az aduász

Nos…nem az. Az egyik legátfogóbb orvosi szakterület, és már a szakma elnevezése is sejteti, hogy elsősorban az igazságszolgáltatás veszi igénybe a szaktudásukat a kérdések eldöntéséhez.  A laikusok számára (sajnos sokszor az igazságügy szereplői számára is) az igazságügyi orvosszakértő egyenlő a bíróság által megszólítandó orvos végzettségű szakértővel. Én is – mikor szóba kerül társalgás közben – állandóan magyarázkodom, hogy “igazságügyi szakértő vagyok, de nem igazságügyi orvosszakértő, hanem foglalkozás-orvostan szakterületen dolgozó orvos szakértő, az egy másik szakvizsga, különbözik, mint a sebész meg a bőrgyógyász”… nos kicsit hosszú mondat egy kétszavas titulushoz.

Az igazságügyi orvosszakértő felelőssége a kompetencia kérdéskörében még az átlag orvos szakértőknél is nagyobb, hiszen őt fogják számos olyan kérdésben megszólítani, amelyben valójában nem nyilatkozhat. Sokszor csak megbújik a 15-20 korrekt, rá vonatkozó kérdés között egy-egy akna, és ezt nekik kell észrevenni.

Évek óta együttműködöm a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ több szervezeti elemével is, ahol történetesen nem dolgozik foglalkozás-orvostan szakértő. (Ez nem is csoda, nem vagyunk olyan sokan az országban.) Amióta kapcsolatba kerültünk, sok esetben felmerült, hogy “régebben” bizony foglalkozás-orvostan szakértő hiányában bátran nyilatkoztak munkaköri vagy szakmai alkalmasság, vagy a betegségek foglalkozási eredetével kapcsolatban is, ahogyan manapság is előfordulhat ilyesmi – szerencsére legalább náluk már nem. 

 
Példa a kompetenciavétségre, és az elkerülő manőver

Szakértő: igazságügyi orvosszakértő

Kérdés: Iksz Ipszilon egészségkárosodása összefügg-e az alperesnél (munkáltatónál) végzett tevékenységével?

Lelet: Iksz Ipszilon hallásvizsgálati eredménye, mindkét oldalon szimmetrikus, 2000 Hz-en 30 dB-t elérő, tipikus zajártalmas vezetéses halláscsökkenés. Az illető bányász.

Kompetenciavétség: A szakvéleményben leírja a szakértő, hogy “A felperes audiogramja alapján egyértelmű a zajártalom, az a foglalkozási megbetegedés mértékét eléri, az összefüggés igazolható”.

Hol a hiba?

A bíró azt látva, hogy a szakértő azt mondta, hogy ez zajártalom, és még elég nagy is, máris készpénznek veszi a kijelentést, és minősíti a megbetegedést.

Pedig a zaj okozta halláskárosodás minősítése komplex folyamat, a teljesség igénye nélkül csak néhány buktató benne:

  • volt-e határértéket meghaladó zaj a bányában?
  • volt-e védőeszköz?
  • mennyi ideig dolgozott ott, milyen munkarendben?
  • van-e bármilyen (hallást potenciálisan érintő) megbetegedése?
  • mennyi idő alatt alakult ki a halláscsökkenés?
  • milyenek a korábbi audiogramok?
  • mi szerepel a kockázatértékelésben?

Egyszóval egy audiogram alapján plusz néhány részinformációból nem lehet azonnal ok-okozati összefüggést megállapítani. Egyszerűen nincs elég adat egy ilyen kijelentéshez, még egy kompetens szakértő sem mondhatná ki a foglalkozási megbetegedést egy audiogram alapján. 

 

Elkerülés:

A legfontosabb, hogy már a kérdés olvasása után jelezzük azt, hogy ez meghaladja a szakterületünket. Lehet szakkonzultánst kérdezni, másik szakértőt bevonni vagy külön kirendeltetni.

Orvosként persze értékelhetjük a leletet, de fontos annak kiemelése, hogy ebben a kérdésben ez csak egy orvosi megállapítás, nem pedig szakértői vélemény. Azaz nem minősítünk semmit semminek.

“A felperes audiogramján a zajártalomra jellemző, szimmetrikus, típusos halláscsökkenés ábrázolódik, amely eléri a foglalkozási megbetegedés mértékét (2000 Hz-en 30 dB). A megbetegedés foglalkozási eredetének véleményezése foglalkozás-orvostan szakértői kompetencia.”

Így nem mondtuk azt, hogy ez foglalkozási megbetegedés, hanem csak hogy úgy néz ki.

Ami a vízen úszik, csőre van és hápog, az az esetek jelentős részében valóban kacsa, de ezt szakértői bizonyossággal nem mondhatjuk, hacsak nem vagyunk bejegyzett madárszakértők, ez esetben biztosan lesz még néhány kérdésünk,  mielőtt kijelentjük, hogy valóban az. 

 

Mit tegyünk, ha kompetenciavétséget látunk?

Alapvetően akkor vesszük észre ezt, amikor a saját kompetenciánkban nyilatkozik meg valaki, aki ugyanakkor nem a mi szakterületünkről való. Ilyenkor két eshetőség van, vagy megegyezik a véleményünk, vagy pedig eltér. A különbségtétel azért fontos, mert amennyiben egyezik, a korábbi vélemény nem vitte félre az ügy megítélését. Ha viszont nem értünk egyet, akkor szakvéleményünkben jeleznünk kell azt a tényt, hogy az adott szakkérdésben a mi véleményünk a mérvadó.

Nem biztos, hogy kompetenciavétség, ami annak látszik. 

Az orvosi területeken nincsenek éles határok – ahogyan már a cikk elején is írtam –, ha valami jogszabályban jól körülhatárolhatóan szerepel, akkor meg lehet húzni azokat, egyébként sokszor elmosódnak. A fenti példámnál maradva, ha csak annyi lett volna leírva, hogy “zajártalomra jellemző hallásvizsgálati lelet” az még nem egy kinyilatkoztatás a megbetegedés és a munkakör összefüggéséről. Csak “úgy néz ki, mint egy kacsa”. Persze a laikus félreértheti, és messzemenő következtetésekbe bonyolódhat, ilyenkor a mi szakvéleményünk majd helyrebillenti a mérleget. Szóval nem muszáj farkast kiáltani minden esetben. Ha ugyanakkor én leírom, hogy az illető halláskárosodása 40%-os össz-szervezeti egészségkárosodásnak felel meg, akkor viszont bajban vagyok. (Ráadásul nem is kicsiben, mert nem elég, hogy túlterjeszkedtem a saját határaimon, de még számítási hibát is vétettem, mert annak a maximuma 35% lehet)

Száz szónak is egy a vége

Azt, hogy miben nyilatkozhatunk egy szakvéleményben, elsősorban nekünk kell tudni. Ismerjük a szakmánkat, ismerjük a jogszabályi környezetet és a szakirodalmat. Sem a jó szándék, sem a határidő, sem más nem indokolhatja azt, hogy túlterjeszkedjünk a saját szakkérdéseinken. Mind a saját érdekünk, mind az igazságszolgáltatás érdeke, hogy a szakvélemények az objektív valóságot tükrözzék, ennek törvényben rögzített garanciális eleme a kompetencia kérdésköre. Tartsuk magunkat ehhez.