A minap egy ügy kapcsán előkerült, hogy mit tehet a foglalkozás-egészségügyi orvos, ha olyan jelzés érkezik, hogy valami pszichés baj van egy munkavállalóval. Hogyan lehet ilyenkor a munkaalkalmasságot elbírálni?
Mit mond a jogszabály?
Jóllehet szinte minden tevékenységünk jogszabályi keretek között mozog, mégis hajlamosak vagyunk újból és újból rácsodálkozni, hogy erre is van valami bennük. Nevezetesen az alkalmassági rendelet (Alk 3. § (6) bekezdés) úgy fogalmaz, hogy
a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság vizsgálata, valamint a foglalkoztathatóság szakvéleményezése nem terjed ki a munkaképesség változás mértékének, a rokkantság fokának meghatározására, valamint a szellemi képesség és az elmeállapot véleményezésére.
Ezek szerint pszichés okból nem lehet senki alkalmatlan?
Természetesen lehet. Ugyanakkor a pszichés zavarok megítélése rendkívül komplex folyamat, így teljesen logikus, hogy a jogszabályalkotó ezt a kérdést nem hagyja kizárólag a foglalkozás-orvostan szakorvosnak egymagában eldönteni.
Amennyiben egy munkavállalónál pszichés zavar felmerül, ugyanúgy, mint egyéb betegségeknél is, szakorvoshoz kell küldenünk a beteget. A pszichiátert meg kell kérdeznünk arról, hogy a beteg pszichés állapota jelenleg milyen, a kezelésre hogyan reagál, milyen gyakran szükséges kontrollvizsgálat, és mi várható. Egy klinikai szakpszichológusi vizsgálat, különféle tesztek elvégzése választ adhat arra, hogy a beteg stressztűrése milyen, mennyire várható állapotának rosszabbodása vagy éppen javulása a munkahelyén.
Ha ezekre a kérdésekre választ kaptunk, immár (jó esetben) minden a kezünkben van ahhoz, hogy meghozzuk azt a döntést, hogy az illető dolgozhat a munkakörében, szükséges-e bármilyen korlátozás, illetve mikor jöjjön hozzánk legközelebb. De ez a döntés mindig, minden körülmények között a miénk. Nem a pszichiáter mondja meg.
Mikor a mi dolgunk?
Előfordulhat például, hogy valaki „furcsán” viselkedik a munkatársaival, lehet agresszív, de adott esetben akár terrorizálhatja is a beosztottjait. Vagy mondjuk egy tanárra panaszkodnak a tanulók és a tantestület is, hogy lehetetlen vele együtt dolgozni.
A negatív viselkedésformák, jellemvonások nem keverendőek össze a pszichés betegségekkel. Sok esetben a munkáltatónak egyszerűbb, ha az orvos minősít valakit alkalmatlannak, ilyenkor a felelősséget át lehet rá hárítani. Pedig a fenti esetekben sokszor valójában nem egészségügyi alkalmatlanságról van szó, hanem valaki nem illeszkedik a céges kultúrába, nem tartja a belső szabályokat, nem megfelelő a teljesítménye, nem válik be, stb. Azaz nem egészségügyi, hanem egyéb szempontból alkalmatlan a feladatra, ez legtöbbször nem orvosi szakkérdés.
A mi feladatunk ebben a helyzetben mindig ott kezdődik, amikor a beteget soron kívüli alkalmasságvizsgálatra küldi a munkáltató. Nagyon ritkán merül fel pszichés alkalmatlanság kérdése előzetes vizsgálatok során (ide nem értve a rendvédelmi és fegyveres szerveket, ott kifejezetten gyakori), és időszakos vizsgálatoknál sem jellemző.
A legfontosabb, hogy ilyen esetekben mindig rendkívüli körültekintéssel járjunk el. Mérlegelnünk kell, hogy a beteg pszichés státusza alapján el tudja-e biztonságosan végezni a munkáját, állapota nem veszélyezteti-e a munkatársait, illetve nem várható-e állapotromlás a munkakörben lévő fokozott pszichés terhelés miatt.
Száz szónak is egy a vége: a szellemi képességet és az elmeállapotot pszichiáter és pszichológus jogosult véleményezni, nem foglalkozás-egészségügyi orvos, de a munkaalkalmasság megítélése mindig a mi dolgunk.
Kiemelt kép: pawel szvmanski
